2014. október 29.

Kovászos napraforgómagos kenyér


Hozzávalók:
Előtészta:
100g kovász
2dl víz
100g világos rozsliszt
100g kenyérliszt

Kenyértészta:
egész előtészta
1,5dl víz
300g kenyérliszt
20g burgonyapehely
12g só
2 ek. olaj
100g napraforgómag



Elkészítés:
A hűtőben (vagy konyhapulton) pihenő kovászból kimérünk 100g-ot, kikeverjük 2dl vízzel, hozzáadjuk a liszteket és belekeverjük. Folpackkal letakarva konyhapulton hagyjuk 12 órát.
Majd hozzákeverjük a vízet, a lisztet, és a burgonyapelyhet. Lazán összekeverjük, és 30 percet állni hagyjuk.
Azután adjuk csak hozzá a sót, és alaposan összedagasztjuk a tésztát. Ha már szépen simára összeállt, ráöntjük az olajat, és tovább dagasztjuk, amíg felveszi azt is a tészta. Akkor adjuk csak hozzá a napraforgómagot és néhány mozdulattal beledolgozzuk. Belisztezve, letakarva pihentetjük, amíg a duplájára kel.

Utána meghajtogatjuk és állni hagyjuk amíg kb. a másfélszeresére nő.

Majd megformázzuk, és kelesztőtálba vagy sütőpapírral bélelt sütőedénybe tesszük. Ismét hagyjuk kelni, majd tetszés szerint bevágjuk. 
Tetszés szerint megsüthetjük sütőedényben vagy simán csak sütőlapon is.
Ha sütőedényben sütjük, alaposan spricceljük be az edény tetejét is vízzel.
Ha sütőlapon, akkor tegyünk a sütő aljába egy edénybe vizet, hogy gőzben tudjon sülni.
A kenyeret is jól lespricceljük vízzel.
220fokra előmelegített sütőben kb. 50-55perc alatt készre sütjük.
Ha kész, lespricceljük hideg vízzel, és rácson hagyjuk kihűlni.

Kovászos burgonyás fehér kenyér II.


Hozzávalók (kb. 1 kg-os kenyérhez):
2,5dl víz
150g főtt, áttört lehűlt burgonya
500g kenyérliszt
12g só
20g olvasztott vaj



Elkészítés:
kimért kovászt kikeverjük a langyos vízzel és az öregtésztával, aztán hozzáadjuk a főtt, áttört lehűlt krumplit, és a lisztet. Lazán összeforgatjuk és fél órát állni hagyjuk.
Aztán mehet bele a só és elkezdjük a dagasztást. Amikor már szépen összeállt a tészta, öntjük csak bele az olvasztott vajat, és addig dagasztjuk, amíg teljesen szép sima, puha, rugalmas, kissé lágyabb, de nem ragacsos tészta lesz.
Vékonyan belisztezve, letakarva kelesztjük, amíg duplájára nő.
Akkor meghajtogatjuk, és újra hagyjuk pihenni, amíg kb. a másfélszersére nő.
Azután a jöhet a formázás tetszés szerint cipóra vagy veknire. 
Majd kelesztőtálban (fejjel lefelé) megint pihentetjük, amíg szakadozni kezd az illesztéseknél.

Sütőpapírra borítjuk és tetszés szerint bevágjuk. 

Tetszés szerint megsüthetjük sütőedényben vagy simán csak sütőlapon is.
Ha sütőedényben sütjük, alaposan spricceljük be az edény tetejét is vízzel.
Ha sütőlapon, akkor tegyünk a sütő aljába egy edénybe vizet, hogy gőzben tudjon sülni.
220fokra előmelegített sütőben kb. 50-55perc alatt süssük készre.
Végül rácson hagyjuk kihűlni.

Ugyanez máskor:

2014. október 28.

Kovászos kakaós kalács


Hozzávalók:
Tésztához:
100g kovászolt kovász
100g kovászos öregtészta
2dl tej
2db tojássárga
100g cukor
500g liszt
csipet só
100g olvasztott vaj

Töltelék:
50g olvasztott vaj
60g kakaópor
120g cukor (ízlés szerint lehet több is, kevesebb is)

Tetejére:
1db tojássárga
1 ek. tej



Elkészítés:
A meglangyosított tejben simára elkeverjük a kovászt, hozzákeverjük az öregtésztát, majd a tojássárgát, és a cukrokat. Aztán hozzáadjuk a lisztet és a sót, és elkezdjük dagasztani. Amikor már szépen összeállt a tészta, akkor csurgatjuk csak hozzá lassanként az olvasztott vajat és szép sima, rugalmas tésztát dagasztunk belőle. 

Letakarva pihentetjük, amíg a duplájára kel.
Majd elfelezzük és mindkettőt kb. egyforma nagyságú téglalap formára kinyújtjuk.
Megkenjük az olvasztott vajjal és jó bőven megszórjuk a cukorral elkevert kakaóval, a szélein 1-1,5cm-t üresen hagyva.

Majd föltekerjük a szélesebb oldalánál, közben a 2 oldalt az üresen hagyott részen behajtjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, és letakarva ismét pihentetjük, amíg kb. a másfélszeresére kel.

Akkor megkenjük a tejjel elkevert tojás sárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük.

Megjegyzés: Még melegen megvágva folyós a kakaótöltelék, és a kovásznak köszönhetően nem üli meg az ember hasát... (persze ha nem eszünk meg belőle egy egész rudat :)))

Ugyanez máskor:




2014. október 27.

Kovászos csíkos kalács


Hozzávalók:
100g kovászolt kovász
100g kovászos öregtészta
2dl tej
2db tojássárga
100g porcukor
20g vaníliás cukor
500g liszt
csipet só
100g olvasztott vaj
30g kakaópor(cukrozatlan)


Elkészítés:
A meglangyosított tejben simára elkeverjük a kovászt, hozzákeverjük az öregtésztát, majd a tojássárgát, és a cukrokat. Aztán hozzáadjuk a lisztet és a sót, és elkezdjük dagasztani. Amikor már szépen összeállt a tészta, akkor csurgatjuk csak hozzá lassanként az olvasztott vajat és szép sima, rugalmas tésztát dagasztunk belőle.
Majd elfelezzük és az egyikbe belekeverjük a kakaóport. 
Mindkettőt letakarva pihentetjük, amíg a duplájára kel.
Akkor mindkettőt kb. egyforma nagyságú téglalap formára kinyújtjuk, és egymásra rakva a két tésztát föltekerjük a szélesebb oldalánál. 
Kivajazott formába tesszük, és letakarva ismét hagyjuk a duplájára kelni.
(a forma lehet tetszés szerint dobozforma, vagy kuglóf, ill. amink van, vagy akár simán sütőpapíros tepsibe is megsüthető)
Majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50-55 perc alatt megsütjük. Ha a teteje már szépen megpirult (kb. félidőben), takarjuk le alufóliával.

Ugyanez máskor:


2014. október 26.

Egyszerű kovászos kiflik

Ezt a receptet egy kedves ismerősöm fordította le egy cseh videó szerint. 
Ezúton is köszönöm Edit!!! :)


Hozzávalók:
 Előtésztához:
20 g kovász
166 g rétesliszt
83ml víz

Kiflitésztához:
egész előtészta
166 g víz
333g rétesliszt
3 evőkanál olvasztott vaj
10 g cukor
10 g só


Elkészítés:
Az előtészta hozzávalóiból közepesen kemény tésztát gyúrunk, zacskót ráhúzva érleljük 12-16 órán keresztül.
Majd a többi hozzávalót is belekeverve min.10 percig dagasztjuk. Nagyon jó selymes állagú tésztát kapunk. Vékonyan belisztezve pihentetjük 3 órát.
A megkelt tésztát 8 részre vágjuk, gombócot formázva belőlük, zacskóval letakarva
pihentetjük újabb 15 percet.
Majd a cipókat kinyújtjuk vékonyra, körte formára, és a szélesebb oldalánál feltekerjük, és tekerés közben a szélein óvatosan nyújtjuk egy picit még kifelé.
Vízzel lespricceljük, letakarjuk zacsival és hagyjuk a duplájára kelni.
Forró gőzösített sütőben süssük, azaz egy edényben tegyünk vizet a sütő aljába.

Az eredeti recept szerint 250 fokon kellene sütni a kívánt szín eléréséig.

De mivel az én sütőmön 230fok a maximum, én úgy sütöttem 15 percet, majd a hőfokot 200 fokra visszakapcsolva további 10percig, aztán a vizesedenyt kivéve további 5 percet hagytam még pirulni.
Rácson hagyjuk kihűlni.

2014. október 23.

Kovászos sokmagvas 100 % fehér tönkölykenyér


Hozzávalók:
200g kovászolt kovász (nálam ezúttal ez is fehér tönkölyből)
1dl víz
2dl író vagy aludttej
450g fehér tönkölyliszt
20g burgonyapehely
10g só
20g olvasztott vaj
1-1 evőkanál: puffasztott amaránt, szezám-, len-, napraforgó- és tökmag


Elkészítés:
A kimért kovászt a langyos vízzel és az íróval jól kikeverjük, úgy hogy teljesen feloldódjon benne, aztán adjuk hozzá a lisztet, burgonyapelyhet, és a sót, majd jól összegyúrjuk, aztán hozzáöntjük az olvasztott vajat és simára dagasztjuk a tésztát. 
Végül hozzáadjuk a magokat is és néhány mozdulattal bedolgozzuk a tésztába.

Belisztezve, letakarva pihentetjük, amíg kb. a duplájára kel.

Egyszer áthajtogatjuk a tésztát és ismét pihentetjük, amíg kb. a másfélszeresére nő.

Majd megformázzuk, és sütőpapírral bélelt jénaiba rakjuk, tetejét ráillesztve újra kb. a duplájára kelesztjük, A sütőt ekkor kapcsoljuk csak be 220 fokra.

Ha már forró a sütő, a kenyér tetejét tetszés szerint bevágjuk, hideg vízzel jól lespricceljük, a jénai tetejét szintén, majd a jénai tetejét ismét rárakva kb. 50-55 perc alatt megsütjük.
Rácson hagyjuk kihűlni.

2014. október 21.

Kovászos sajtos zsemle

Ennek a finomságnak ez a zsemle az alapja, a tésztája tulajdonképpen teljesen ugyanaz. Itt csak egy kis sajttal van megbolondítva.


Hozzávalók (8db-hoz):
1,5dl víz
1dl aludt tej v. író
400g liszt
20g burgonyapehely
10g só
20g olvasztott vaj
kb. 100g füstölt sajt

Tetejére:
reszelt sajt


Elkészítés:
A kovászt kikeverjük a langyos vízzel, langyos aludttejjel, majd hozzákeverjük az öregtésztát, aztán hozzáadjuk a lisztet és a burgonyapelyhet. Lazán összekeverjük és 30 percig állni hagyjuk.
Azután hozzáadjuk a sót, és alaposan kidagasztjuk a tésztát.
Végül hozzáöntjük az olvasztott vajat és addig dagasztjuk tovább, amíg felveszi a tészta azt is.
Utána belisztezve, letakarva pihentetjük amíg a duplájára kel.
Majd óvatosan kilapítgatjuk és meghajtogatjuk. Ezt összesen 3-szor 30 percenként.
Azután 8 egyforma részre vágjuk a tésztát, mindegyiket gombóccá formázzuk.
A sajtot 8 kis kockára vágjuk.
Majd tenyérrel kissé kilapítjuk és a közepébe teszünk egy kocka sajtot és körben a széléről behajtogatva gombócot formázunk és sütőpapírra rakjuk őket.

Letakarjuk és ismét pihentetjük amíg kb. másfélszeresére nőnek.
Majd bekapcsoljuk a sütőt 230 fokra, egy edénybe vizet teszünk a sütő aljába, és betoljuk a tepsit is melegedni, amin sütni fogunk. 
A zsemléket jól lespricceljük vízzel, és megszórjuk egy kis reszelt sajttal. 
A forró sütőlapot óvatosan kivesszük a sütőből, rácsúsztatjuk a zsemléket a sütőpapírral együtt és betoljuk a forró sütőbe. 
230 fokon 20 percig sütjük, aztán kivesszük a vizes edényt és további 10 perc alatt készre sütjük.
Majd a sütőből kivéve, lespricceljük egy kis hideg vízzel.
Rácson hagyjuk kihűlni.


Receptötlet: Torma sajtbarlangos buci-ja

2014. október 19.

100% rozskenyér dagasztás nélkül, kovásszal és napraforgómaggal

Egy kedves ismerősöm fordította le nekem ezt a cseh receptet. Nagyon egyszerű elkészíteni, csak összekeverni kell a hozzávalókat és várni és sütni.
Köszönöm Edit!!! :)


Hozzávalók:
1 ek. rozskovász
3,7dl langyos víz
200g tk rozsliszt

125g tk rozsliszt
1 ek só
ízlés szerint fűszerek
50g napraforgómag


Elkészítés:
Este elkeverünk 1 evőkanál rozskovászt 3,7dl langyos vízzel és 200g teljes kiőrlésű rozsliszttel. Folpackkal letakarva 10-12 órát állni hagyjuk.

Másnap reggel hozzáadunk 125g teljes kiőrlésű rozslisztet, 1 ek. sót, ízlés szerint fűszereket és 50g napraforgómagot.

Lapátkanállal összekeverjük.

Sütőpapírral bélelt formába kanalazzuk a masszát, a tetejét elsimítjuk és megszórjuk még egy kis maggal tetszés szerint.

Sütőzacskóba csomagoljuk, és 2-5 órát állni hagyjuk, attól függően milyen gyorsan kel...

Hideg sütőben kezdjük sütni, 220fokra állítva, 55-60 percig.

Kicsomagoljuk és csak simán a rácson 200fokon további 15 percig sütjük.  

Végül rácson hagyjuk kihűlni.