2013. október 22.

Hokkaido-s csíkos kenyér

 
Hozzávalók:
Fehér tésztához:
350g liszt
10g burgonyapehely
1 evőkanál só
1 evőkanál cukor
15g friss élesztő
2dl víz
1 evőkanál olaj
Sárga tésztához:
200g pürésített Hokkaido tök
(kevés vaj, só, bors, 1dl víz) 
250g liszt
1 kiskanál só
1 evökanál cukor
15g friss élesztő
1dl víz
Elkészítés:
Először a tököt készítjük el:
Egy kisebb darab Hokkaido bőven elég. Megszabadítjuk a héjától, ami nem éppen egy leányálom... Én először levágtam a "kalapját" aztán felnégyeltem és úgy hámoztam, majd csíkoztam(kb.1cm szélesre), végül kockáztam kb. 1cm-es darabokra.
Kevés vajon kb. 15 percig pároltam, sóval, borssal ízesítettem, majd 1dl vízzel felöntöttem és lassú tűzön további 10-15 perc alatt puhára pároltam.
Botmixerrel pürésítettem és félretettem kihűlni. 
Ha kihűlt a tökpüré, kimérünk 200g-ot és a többi hozzávalóval együtt tésztát dagasztunk belőle. Természetesen lehet kézzel is, robotgéppel is vagy kenyérsütögéppel is.
Vékonyan meglisztezve, letakarva hagyjuk pihenni kb. 45 percet ill, amíg kb. a duplájára kel. Ekkor átgyúrjuk egyszer, és ismét hagyjuk kb. 30percet pihenni.
Ugyanígy készítünk egy fehér kenyértésztát is. -természetesen a tök nélkül:)-
Lisztezett felületen mindkettőt kb. 0,5-1cm vastagra és nagyjából hasonló nagyságúra kinyújtjuk.
A fehér lapra óvatosan ráemeljük, ráillesztjük a sárga lapot -lehet fordítva is, ha úgy szimpatikusabb:)- majd a szélesebb oldalánál föltekerjük, mint a piskótatekercset.
Mindjárt egy sütőpapírral bélelt jénaiba rakjuk, és a tetejét rátéve pihentetjük, amíg a sütő bemelegszik 200 fokosra.
A sütés előtt jól bespricceljük a kenyeret és a jénai tetejét is hideg vízzel, majd kb. 1 óra alatt megsütjük.
A végén én még 10 percet bent hagytam a teteje nélkül, hogy ropogósodjon a héja...:)
Végül rácsra rakva hagyjuk kihűlni.

TIPP: Süthető kenyérformában is, a lényeg, ha nincs teteje, rakjunk a sütő aljába egy edénybe vízet, hogy gőzös sütőben tudjon sülni a kenyérke.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése